Az asztrológusok úgy gondolják, hogy a személyiségünket, karakterünket a bolygók, a csillagok és a pontok egymáshoz fűződő kapcsolatai is befolyásolják. Úgy látszik, hogy születésemkor az én csillagjaim nem álltak olyan jól, mivel mostani életem egyáltalán nem mondható kiegyensúlyozottnak. Pedig horoszkópom szerint szerencsés csillagjegy alatt születtem.

Horoszkóp értesítése

Válásom óta hajnalban rendszeresen felriadok. Szokásommá vált, hogy ilyenkor kinézek a konyhaablakon és csak nézem a csillagokat az égbolton. Közben a kezemben bögrét szorongatok, és azon merengek milyen lesz a jövőnk. Vajon milyen sors vár vám?

Lassan leülök egy székre, és ahogy a bögrémet leteszem az asztalra, ahol azt terveztem, hogy aznap először teát fogok szürcsölni és megnézem a telefonomat, egyszer csak a lágy fényben felvillan egy üzenet fiam telefonján „Valószínűleg ma egyedül kellene megnézned egy filmet”. Zavartan pislogok az üzenet tartalmán. Ugyanis ez az üzenet nem az egyik barátjától jött, aki brutálisan őszinte tanácsot akart adni, hanem az NLC apptól, ami egy asztrológiai alkalmazás és az a célja, hogy a felhasználó számára a napi horoszkópját elküldje.

Ahogyan valaki a híreket olvassa, vagy a közösségi médiát nyitja meg elsőnek mikor felébred, úgy látszik kamasz fiam szokásává vált minden reggel a horoszkópjának olvasása. Ezen most nagyon megdöbbentem. Mióta elváltam az édesapjától azóta visszahúzódóbb, szótlanabb lett és mélyebb beszélgetésre nem nagyon adott lehetőséget. Belesajdult a szívem, Úristen, ekkora a baj?

kép: canva

Kérdések tömkelege forog a fejemben

A válásunk vagy a felgyorsult, stresszes modern világunk adott okot a fiamnak, hogy a csillagok felé nézzen? Vagy egész egyszerűen csupán a személyiségének felfedezésén megy keresztül? Vajon mikor távolodtunk el így egymástól, hogy már nem mi a szülei nyújtjuk neki a jövője biztonságát? Miért nem velünk beszélget és érti meg a körülötte lévő dolgokat, miért a horoszkóp nyújt lelki támaszt?

Változott a világ

Azon tűnődöm, hogy segítsek neki. Generációs különbségek vannak köztünk és lehet már meg sem értem a fiam. A fiatalok már nem az ablakon néznek ki a csillagok felé, hanem az eszközeiken teszik meg.

Az én korosztályomra a 2000-es évek elején még az volt a jellemző, hogy az asztrológia felé forduló online közösségek az internetes csevegőszobákban gyülekeztek és születési diagramokat térképeztek fel, hogy elemezzék a jelek közötti kompatibilitást és megismerjék saját jellemzőiket.

Élénken emlékszem, ahogy a nővérem hálószobájában a bolyhos szőnyegpadlón hasalva először térképeztem fel születési diagramomat és testvérem a pontos születési időmről és helyről való kérdésekkel nyűgözött le, amelyek később meghatározták asztrológiai sorsomat. Miután a webhelyen néhány mezőt kötelességtudóan kitöltöttünk, a pasztell rózsaszín és zöld háttéren apró szimbólumok és csatolt jelentések táblázata született, amely örökre beburkolt annak világába, hogy mit árulhat el a Hold a személyiségemről.

A Hold a lélek tükre

Kérdéseket zúdítottam a nővéremre, mit lát a számomra értelmezhetetlen szimbólumokból. Boldog leszek? El fogok válni? Hosszú kidolgozott leírások születtek személyiségem különböző oldalairól, amelyek mindegyike pontosabbnak tűnt, mint amit az azt megelőző 20 évnyi énemről tudtam. Mintha a magyarázatok és válaszok világa nyílt volna meg.

Algoritmusok válaszolnak

Mindennapi értesítést azonban nem emberek, hanem egy algoritmus hoz létre. De miért hajlik a Z generáció arra, hogy kövessék ezeket az asztrológiai beszámolókat különféle közösségi média hírfolyamaikon? Milyen válaszokat adnak, és milyen célt szolgálnak ebben a digitális korszakban, amelyet a tudomány és a folyamatosan fejlődő technológiák támogatnak?

A csillagnézés és a kozmoszban való jelentéskeresés őseink mindennapi gyakorlata lehetett, ahol az éjszakai csendben lehetőségük volt meghallani saját belső hangjukat. De ebben az általunk teremtett őrületesen hangos világban erre nincs lehetőség és kifejezetten emberi igény van külső irányításra és útmutatásra. A fiatalok több stresszel, szorongással és depresszióval néznek szembe, mint mások.

Még a királyi család is hitt a csillagjóslásban

Határozottan úgy gondolom, hogy manapság nagy az elmozdulás abban, hogy a fiatalabb generáció megtalálja a hitet és az érzést, hogy viszonyuljanak ehhez a hideg sötét univerzumhoz. Az asztrológia gondolata segít valamiben értelmet találni, aminek nincs értelme.

A modern asztrológia, ahogy nyugaton ismerjük, az 1930-as évek Angliájában kezdődött egy RH Naylow nevű asztrológussal, aki az akkori királyi családdal kapcsolatos néhány létfontosságú jóslat után vált híressé. Kijelentette, hogy Margit hercegnő hetedik születésnapja körül valami szokatlan fog történni, és később „a visszafogottság gúnyává” válik. Mindkettő igaznak bizonyult.

Elmerülünk a digitális világba

Az asztrológia azért létezik, mert ez annak egy módja, hogy megvizsgáljuk az élet természetes mintáit és csillapítsuk a belső szorongásunkat. Életünkben szinte minden ciklikus és összefügg. Úgy gondolom, hogy most jobban, mint valaha. Jó, hogy időnként emlékeztetnek bennünket, hogy nézzünk a Holdra.

Nem mondom, hogy őszintén hiszek abban, hogy a csillagok és a bolygók mozgása meghatározza személyiségünket, tetteinket és mindennapi eseményeinket. Azonban azt teljes hittel kijelenthetem, hogy valaminek nem kell valódinak lennie ahhoz, hogy hasznos legyen.

Ha a horoszkóp azt súgja gyermekemnek, hogy ma figyelnie kell másokra, és kíméletesnek kell lennie magához a viharos nehézségek idején, akkor ki vagyok én, hogy visszautasítsam a tanácsot azon az alapon, hogy az nem tudományosan alátámasztott tényből származik.

Írta: FeGa

Van már tapasztalatod a válással kapcsolatban? Esetleg van gondolatod, amit szívesen megosztanál másokkal is? Küld be történetedet szerkesztőségünkbe a magazin@valaskultura.hu e-mail címre. Történetedet név nélkül is beküldheted, a cikkben nem jelenítjük meg.

  • Önfeláldozás és a kapcsolatok kettős játéka

    A mindennapi élet számos kihívást és tapasztalatot hoz magával, amelyek gyakran elgondolkodásra késztetnek minket. Az elmúlt időszakban saját tapasztalataimat és megfigyeléseimet szeretném megosztani veletek, melyek különösen a társadalmi dinamikákat és a kapcsolatokat érintik. Bár csak a férfi oldalt látom, nem állítom, hogy birtoklom az abszolút igazságot, de véleményemet és gondolataimat szeretném megosztani veletek. Egy férfi…

    Olvass tovább…

  • 10 mondat gyermekeknek párkapcsolat bejelentéséhez

    A válás folyamata a család minden tagját érinti, és ha egy szülő új párkapcsolatba lép, az további érzelmi kihívások elé állíthatja a gyermeket. Fontos, hogy a szülők ezt az információt érzékenyen és megértően közöljék gyermekükkel annak érdekében, hogy segítsék őt az új helyzet megértésében és elfogadásában. Íme néhány útmutató, hogyan mondják el a szülők gyermeküknek,…

    Olvass tovább…

  • Grey válás: Házassági változások 50 felett

    A „grey válás” kifejezés azokra a házaspárokra utal, akik későbbi életszakaszukban, általában 50 év felett döntenek úgy, hogy felbontják házasságukat. Ez a jelenség az elmúlt években egyre elterjedtebbé vált, és számos társadalmi és gazdasági tényező játszik szerepet ennek a trendnek az előretörésében. Grey válás okai Azoknak a pároknak, akik hosszú éveken vagy akár évtizedeken át…

    Olvass tovább…

  • Egyedülállók Valentin napja

    Valentin nap egy olyan ünnep, melyet sokan boldogan ünnepelnek, azonban az egyedülállók számára egy kihívásokkal teli időszak lehet. Fontos megérteni és elismerni azokat az érzéseket és tapasztalatokat, melyek az elváltak számára ezen a napon jellemzőek lehetnek. A Valentin nap lehetőséget ad az egyedülállók számára, hogy ezen a napon megbirkózhassanak az ünnep kihívásaival és megtalálják az…

    Olvass tovább…

  • Mit foglal magába a gyermektartásdíj?

    Ismerd meg részletesen mit jelent és milyen területeket fed le a gyermektartásdíj. Cikkünk általánosságban bemutatja a gyermek tartásához szükséges pénzügyi kötelezettségeket, a gyermek jólétének biztosítását és a szülői felelősség megosztását az elvált szülők között. A gyermektartás fontossága számos szempontból megközelíthető, a társadalom és a családok számára is kiemelkedő jelentőséggel bír. Az alábbiakban összefoglalunk néhány kulcsfontosságú…

    Olvass tovább…

  • Hogyan készíts vonzó társkereső profilt válás után

    Válás utáni időszakban az emberek gyakran találják magukat az online társkereső világban, ahol az új kapcsolatok kialakítása és a partnerkeresés új kihívások elé állítja őket. A sikeres online társkeresés kulcsa részben abban rejlik, hogyan mutatjuk be magunkat egy vonzó és őszinte társkereső profil segítségével a potenciális partnereknek. Ebben a cikkben megosztunk néhány hasznos tippet és…

    Olvass tovább…